Ludovika Campus: több mint egyetem

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jén jött létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola átalakulásával, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar csatlakozásával az érintett intézmények általános jogutódjaként. Ezzel egy olyan egyetem született, amely az eljövendő generációk számára a haza szolgálatának, védelmének, szeretetének és a közjó iránti elkötelezettségnek emblematikus intézménye, a közszolgálat akadémiája lesz.

Mindehhez ugyanakkor szükség volt a megfelelő környezetre. A kormány 2012 májusában döntött arról, hogy a Ludovika történelmi épületegyüttesét újjáépíti, ezzel együtt megújítja az Orczy –kertet és az egyetem valamennyi, az alapfunkciókat és az egyetemi működést támogató, kiegészítő funkciókat befogadó és kiszolgáló létesítményeket egységesen itt helyezi el. A feladat megvalósítását Dr Fürjes Balázs kormánybiztosra bízta, s a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

2018 tavaszára fölépült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem otthona, a Ludovika Campusa és újjászületett Belső-Pest legnagyobb közparkja, az Orczy-kert. Elkészült és az egyetemi hallgatók birtokába adták a Ludovika Akadémia felújított történeti épületét modern egyetemi könyvtárral és oktatási terekkel, az új oktatási, elméleti és gyakorlati képzési épületeket, a kollégiumokat, az egyetemi lőteret, sportcsarnokot, fedett uszodát és szabadtéri sportpályákat. A lovarda is teljesen megújul, díjlovagló és díjugrató pályával kiegészülve. Az uszodában egy 25 méteres, 8 sávos sportmedence, valamint egy 15 méteres, változó mélységű bemelegítő- és oktatómedence nyitott lesz a lakosság számára is.

Belső-Pest legnagyobb közparkját is minden szegletében felújították. Mostantól az Orczy-kertben bárki által szabadon használható játszóterek, kültéri edzőgépek, futókör, focipályák, streetballpályák, görkoris-görhokis dühöngő, padokkal, ivókutakkal és sétányokkal szabdalt pihenőterek várják a pestieket, és újra használható a Csinibabából is ismert csónakázótó is.

A teljes városfejlesztésbe, a költségvetésbe visszafizetett áfa összege nélkül, harmincnégy milliárd forintot fektettek be. A beruházás öt év alatt összesen tízezer embernek adott munkát. A lakosság számára teljesen nyitott közpark, az Orczy-kert 100 000 négyzetméterrel bővült. Közel 70 000 négyzetméternyi új épület épült, ekkora térben négyszer férne el a római Szent Péter Bazilika. Annyi acélt használtak fel az építkezéshez, amennyiből 25 New York-i Szabadság-szobor vagy a budapesti Lánchíd lenne megépíthető. A beépített beton annyi volt, hogy abból hét pisai ferdetorony lenne felhúzható.

Ami megvalósult, sokkal több mint egyetem. Egy, a pesti életminőséget javító városrehabilitáció, városfejlesztés zajlott le. Szebb, tágasabb, tisztább, zöldebb, levegősebb, rendezettebb, biztonságosabb, jóval több sportolási és szabadidős lehetőséget kínáló hely lett Belső-Pest, Józsefváros. A fejlesztéssel jól járnak az egyetemi polgárok, a budapesti lakosság és a magyarok közössége egyaránt.

Az egyetemi polgárok a Campus minden épületét használatba vették, a park szabadon látogatható, várja a lakosságot. A városfejlesztés a következő években is folytatódik: lerobbant területrészek és ipari épületek helyén valósul majd meg a katasztrófavédelmi és honvédtisztképzés néhány létesítménye.

Ludovika Egyetemi Campus_kiadvány.pdf
PDF letöltése