NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA CAMPUSOK

Orczy Úti Kollégium

A 2-2 fős szobákból álló lakóegységekhez előszoba, zuhanyzós fürdő és WC tartozik. Minden szinten 2 teakonyha, a földszinten recepció, 3 db összenyitható, tanterem jellegű multifunkciós terem, aulatér, büfé, valamint mosoda, kerékpártároló, igazgatási irodák, közösségi vizesblokkok találhatók.

A Ludovika Campus beruházás részeként, a Finta és Társai Építész Stúdió tervei alapján megvalósult létesítmény az ország egyik legmagasabb színvonalú kollégiumi szállása, amely 13 ezer négyzetméteren 800 fő egyidejű befogadására alkalmas - 600 fő a szobákban, 200 fő a közösségi tereken. A 21,8 méter magas, 50 méter széles és 65 méter hosszú épület 16 hónap alatt készült el. 

A kollégiumban kétágyas szobákat alakítottak ki fürdőszobával, valamint két speciális szobát a mozgáskorlátozott hallgatók számára. Minden hallgatónak új, mozdítható – igény szerint összetolható – ágya, valamint íróasztala és szekrénye van a lakótérben. Az emeleteken tévével és nappali bútorral felszerelt közösségi helyiség segíti a tanulók kikapcsolódását. Az épületben helyet biztosítanak majd hallgatói szervezeteknek és szakkollégiumoknak is, büfé és a földszinten mosókonyha segíti a hallgatók mindennapi életét.

Ugyan a város egyik legforgalmasabb csomópontjánál áll az épület, semmi nem tudja zavarni a kollégisták pihenését: a kivitelezők korszerű hang-és hőszigetelésű nyílászárókat építettek be. A kollégiumban hallgatói kérésre biciklitároló is épült, amely a sikerrel futó Uni-Bike program bázisaként fog szolgálni.