Nívódíjas az Orczy úti kollégium

Építőipari nívódíjat kapott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy úti, 600 fős kollégiuma. Az elismerést a napokban vehették át az egyetem vezetői az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége ünnepi évzáró közgyűlésén.

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását idén már tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). A résztvevők nyolc kategóriában versenyeztek a díjakért, így például a közlekedési létesítmények, a műemlék-helyreállítás és a középületek kategóriában is osztottak ki elismeréseket. Utóbbiak esetében az oktatási létesítmények között az NKE Orczy Úti Kollégiuma nívódíjat érdemelt ki.

A kollégium az Orczy út és az Üllői út sarkán helyezkedik elés egyszerre 600 hallgatót tud elszállásolni a legmodernebb körülmények között. A Finta és Társai Építész Stúdió tervei alapján készült épületben 2+2 ágyas apartmanok vannak saját vizes blokkal, szintenként teakonyhával és közösségi terekkel. A földszinten recepció, multifunkcionális termek és büfé található és kapcsolódik hozzá út és kert,valamint kerékpár tárolási lehetőség.