
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. 06. 10. és 2024. 06. 14. közötti időszakban az OQS szervezőinek történő területátadás következő üteme következtében az egyetemi polgárok rendelkezésére álló parkolási lehetőségek még inkább leszűkülnek.
Az egyetemi szervezeti egységek részére megküldött igényfelmérés és a beérkezett, felülvizsgált igények alapján újraosztásra kerültek a Ludovika Campus parkolóhelyei, melyről a szervezeti egységek vezetői a mai napon tájékoztatást kaptak.
Ahogy korábban már jeleztük, 2024 05. 29. napjától minden parkolási jogosultság ideiglenesen felfüggesztésre került. A sorompóval rendelkező parkolóknál a rendszámfelismerő kamerarendszer kiiktatásra kerül, gépjárművel történő behajtásra kizárólag az adott parkolóba beosztott kollegák számára lesz lehetőség, belépőkártyájuk lehúzását követően. A sorompóval nem rendelkező parkolóknál a biztonsági osztály munkatársai segítik a parkolókba történő bejutást.
A fenti időszakban 2 külső parkolóhely áll az egyetemi polgárok rendelkezésére, az alábbiak szerint:
- Groupama Aréna (1091 Budapest, Üllői út 129.):
- a Campus Igazgatóság által a Groupama üzemeltetőjének leadott rendszámlista alapján a szolgálatban lévő biztonsági őr engedi be és irányítja az autókat reggel 7 és este 18 óra között
- az Aréna -2 és -3 szintjei használhatóak csak
- be és kihajtásra az Albert Flórián út felőli lejárat használható
- SOTE Dugonics utca (1089 Budapest, Dugonics u. 12/b.):
- A Campus Igazgatóság által leadott rendszámlista alapján a szolgálatban lévő biztonsági őr engedi be és irányítja az autókat.
A külső parkolóhelyek üzemeltetői részére leadásra kerültek a rendszámok, melyek alapján a parkolóhelyek igénybe vehetőek.
Kérjük, hogy minden – parkolást igénylő - egyetemi polgár kizárólag a számára kijelölt parkolót vegye igénybe. A biztonsági osztály munkatársai a parkoló gépjárműveket rendszeresen ellenőrzik és a jogosultsággal nem rendelkező munkatársakat figyelmeztetik.
A kiosztott parkolási jogosultságokban előfordulhatnak változtatások, melyekről az érintettek előzetesen tájékoztatásra kerülnek.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!