Diákévek a Ludovika Akadémián

„…mindig bátrak, hűek, különbek, mint mások, békében és harcban a Ludovikások.”

Visszatekintés a magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémia diákéveire

Szennay Sándor, vitéz Szepesvári Béla és a legidősebb ludovikás, vitéz békei Koós Ottó visszaemlékezései a Ludovikán eltöltött évekről

A felvételi

„Jelentkeztem a Ludovikára. Az érettségi után, szeptemberben behívtak felvételire. Volt felvételi vizsga és orvosi vizsgálat. Az elméleti részben a középiskolai anyagból kellett számot adni, majd volt futás, úszás, kerékpározás. Egy felvételiző, Hubai Miki nem tudott úszni, de beleugrott, hogy átússza azt a harminchárom métert. Majdnem megfulladt szegény, úgy mentették ki. Mondom: mi van magával? »Nem tudok úszni.« De fölvették, mert megvolt a bátorsága.” (Sz. S.)

Nevelés

„A nevelés alapja a fegyelem és az adott szó szentsége. Ha én felesküdtem, hogy holtomiglan-holtodiglan, vagy a hazáért mindhalálig, amire mi esküdtünk, akkor az úgy is volt. Mert mi nem állásba mentünk, mi szolgálni mentünk. Mi, tisztek egymás között nem azt mondtuk, hogy hol dolgozol, hanem, hol szolgálsz. Erre neveltek minket, tiszteket a Ludovikán. Te vagy a legénységért, nem a legénység érted. A tábornok sereg nélkül nulla. Nem hitet, hanem realitást, azt tanítottak. Becsület, tisztesség, a hazáért mindhalálig.” (Sz. S.)

„A Ludovika Akadémia először megtanított a rendre, a tisztességre, a becsületre, az istenhitre és a haza szeretetére. A ludovikás szellem az egy ősi katonaszellem, amely nem a karrierért, hanem a hazáért el. A katona törekedjék dicsőségre és elismerésre, de csak a parancs rendes, tisztességes betartása mellett.” (K. O.)

A csapatnál

„Abban az időszakban az első évfolyamot a csapatoknál kellett letölteni. Rögtön a mély vízben. Ennek az volt a célja, hogy a jövendőbeli tisztek ismerjék meg azt, hogy a katonáknak mi a kötelességük. Ők is végre tudják hajtani azt, amit majd később megkövetelnek tőlük.” (K. O.)

„Az őrmester kérdezi az akadémistajelölteket: »Kinek van egy Symphoniája?« (Akkoriban ez egy kedvelt cigarettafajta volt, én is ezt szívtam). Egy hang: »Beethovennek.« Az őrmester: »Bétóven honvéd, hozzám!«” (Sz. B.)

A mindennapok

„A Ludovikán töltött idő nem hasonlított a tipikus egyetemi életre, klasszikus laktanyaélet volt. Nagy hálótermekben aludtunk. Reggel hatkor ébresztő: »Ébresztő föl!« Mindig valamelyik akadémistatárs volt az ügyeletes, aki szolgálatot látott el, ő ébresztett. Kezdetben rendszerint párnák repültek a fejéhez, hogy »minek keltesz már fel«. Aztán, amikor már szolgáltunk, természetesen engedelmességgel fogadtuk a parancsot. Ébresztő, aztán mosakodás, tisztálkodás, sorakozás, reggeli. Szabvány katonai reggeli volt: kávé vagy esetleg néha tea, legtöbbször kiadagolt vaj, lekvár meg kenyér. Délelőttönként mindig tanultunk, de sokszor délután is. Azután jöttek a gyakorlati tárgyak, nekünk lövegkezelés, géppuskakezelés... Tekintve, hogy mi tüzérek voltunk, sokat szolgáltunk a lovasoknál, a nap egy bizonyos részét a lovakkal töltöttük.” (Sz. S.)

Sport

„Volt egy sportkör, a híres Ludovika Akadémia Sport Egyesület, amelyben szinte minden sportágat lehetett űzni. A többi között korcsolyázni, a budai hegyekben síelni, lovagolni (amit rendszerint a gyalogosok nyertek meg), de voltak járőrversenyek, valamint műugrás és szertorna is. (Sz. S.)

Társasági élet

„A Ludovikán nagy hangsúlyt fektettek a társasági kapcsolatok szabályainak oktatására is. Fontos volt, hogy a leendő tisztek eligazodjanak a társasági életben. A tiszti hivatás- és álláskötelmek című tantárgy keretében megtanultuk, hogyan kell viselkedni, késsel-villával enni.” (Sz. S.)

„A másik érdekes tárgyunk volt a Clair párbajkódex. Nekünk, akkori hivatásos tiszteknek nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is volt bizonyos esetekben elégtételt venni egy sértésért. A tiszteknek ugyanis nemcsak személyes, hanem ún. állásbecsületüknek (»mundérbecsületüknek«) is kellett lenni. Ez annyit jelentett, hogy a testületet ért sérelmet is meg kellett torolni. Ezért sajnos nyilvános helyen nem tehettük le a kardunkat (így nem is táncolhattunk). Az összes párbajnem esetén első vérig vagy végkimerülésig ment a csata. Nem az ellenfél megölése volt a cél, hanem hogy elégtételt vegyünk a sérelemért, ezért a végkimerülés igen humánus rendelkezés volt, mert a szabályok szerint jelen levő orvos bármikor megállapíthatta azt.” (Sz. B.)

A Ludovika-kör

„Az 1921-ben alakult kör az akadémia kulturális életének egyik legjelentősebb mozgatórugója volt. Az irodalmi, nyelvgyakorló, hadtudományi, képző- és iparművészeti, fényképészeti, műszaki, repülő- és ének-zene szakköröket magába foglaló szerveződés az önképzés mellett a Ludovika erkölcsi és szellemi színvonalát hivatott elősegíteni. Az utókor számára a Ludovikás Levente akadémiai folyóirat őrizte meg a legtöbb emléket. A különböző rovatokban az aktualitások és a beszámolók mellett megtaláljuk a hallgatók verseit és prózai műveit is, valamint komolyabb szakmai írásokkal is találkozhatunk a közel százoldalas folyóirat hasábjait lapozgatva.” (Sz. B.)

A Ludovika Bál

„Emlékezetes napunk volt az akadémistabál. Az elmúlt tanévben 1940. február 1-jén rendezte meg a Ludovika Akadémia a budapesti farsangban szinte egyedülálló színt jelentő, elmaradhatatlan táncestélyét. A főépület földszintjének és I. emeletének több mint felét, a tantermeket, az akadémista-éttermeket, a tanári szobát díszítette fel a Levente Kör képzőművészeti szakosztálya színpompás díszítő rajzokkal, festményekkel és karikatúrákkal. Nem csoda, hogy a résztvevők tökéletesen érezték magukat a bálban. A díszteremhez tartozó teljes körfolyosón minden teremben másfajta zene szólt, így volt, ahol csak csárdás, ahol csak tangó, ahol csak keringő, foxtrott, slowfox, rumba, lambeth walk. Mindenki azt táncolhatta, amit szeretett, illetve amit tudott.” (Sz. B.)

Az avatás

„Életem legszebb napja, órája az avatás volt. Persze sóvárgó lázban égtünk, a hadnagyi egyenruhát már napokkal előbb megkaptuk. Tizenegy évi tanulás, küzdés, erőgyűjtés, szenvedés végére tettünk pontot. Az ünnepélyes eskü elmondása következett, Csáthy Dénes ifjú hadnagy búcsúzott az avatottak nevében az akadémiától: »Be fogjuk bizonyítani, hogy nemcsak hősiesen halni, hanem hősiesen élni is tudunk. Bajtársak! Mindnyájunk szívében ezek az érzések lobognak, lelkünk egyetlen szent fogadalomban egyesül, ezért ősi szokás szerint rántsunk kardot, célunkat három szóba tömörítve kiáltsuk egy szívvel, egy lélekkel: ’A hazáért mindhalálig!’«” (Sz. B.)

„…a szó: »ludovikás«, átment a magyar köztudatba, összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. A Ludovika testben és lélekben, kiképzésben és szellemben egyaránt olyan tiszteket adott az országnak, akik a rájuk ruházott általános emberi és katonai erények birtokában méltán tarthattak számot a magyar haza megbecsülésére.”